1.1 A Waldorf-pedagógiáról általában
A Waldorf-pedagógia világ- és emberszemlélete az antropozófia. Lényegét Rudolf Steiner dolgozta ki több, mint száz éve. Az antropozófiai emberszemlélet az embert szellemi-lelki-fizikai hármasságában szemléli. Egy teljesen átfogó megismerésre törekszik.
Az embert kutatva – ennek következtében – a Waldorf-pedagógia az előtte álló gyermeket is, mint szellemi, lelki és fizikai lényt kíséri, és pedagógiai alapvetéseiben a gondolkodás-érzés-akarat hármasságára épít. Ezért a Waldorf-iskolát a szív, a kéz és a fej iskolájának is nevezik:
∙ a szív iskolája, mert a művészeteknek – mint az érzelmek megformált kifejezésének – nagy szerepet tulajdonít,
∙ a kéz iskolája, mert a mozgás, a végtagok fejlesztésén keresztül neveli és erősíti a gyerek akaratát (tenni akarását, kitartását), valamint
∙ a fej iskolája is, amennyiben a hagyományos értelemben vett tananyag elsajátításán túl a pontos megfigyelés, a gondolkodás és az önálló következtetés képességének fejlesztését is célként tűzi ki.
A Waldorf-pedagógia
a nevelést művészetnek tekinti, a tanulási folyamatot pedig a szabadság eszközének, amellyel elvezethetjük a gyermeket önmagához, hogy felnőttként képessé váljon saját útjának felismerésére és követésére;
az életkornak megfelelően az egyéni vélemények, vélekedések, világlátás kialakítását támogatja ahelyett, hogy meggyőződéseket közvetítene;
a fiatalokat szabadságra és önálló felelősségtudatra „iskolázza”, vagyis olyan individuumokat kíván nevelni, akik szabadságukkal felelősen képesek bánni és akik szociálisan érzékenyek;
támogatja a tanulóban a világ megismerésére irányuló kíváncsiságot, a környezet iránti felelős magatartást és tenni akarást.
1.1.1. A gyermek megismerése – “Ki vagy Te?”
A Waldorf-iskolák legfontosabb nevelési elveinek egyike a gyermek személyiségének minél mélyebb és sokoldalúbb megismerése. Felfedezni a benne rejlő értékeket, talentumokat, ezeket gondozni, megadni minden lehetőséget a kibontakoztatásukhoz.
Fontos feladat, hogy megismervén a körülötte lévő világot, otthon érezze magát benne. Tudjon a képességeiről, és tudja, hogy hol és mire használhatja azokat.
Minden, amit a gyermek az iskolában tanul, kézzelfogható és lelkével átélhető kell hogy legyen. Például az első osztályosok a betűket történeteken keresztül ismerik meg, így szeretettel tudják megközelíteni őket.
1.1.2. A világ megismerésének módja
Szülőként és az iskolában is célunk, hogy a gyermekek maguk fedezzék fel a világ dolgait. A gyermeki megismerési utat követve először az egészet egyben lássák – mint ahogyan a kisgyermek is óriásfogalmakat alkot -, majd az észlelés és a fogalomalkotás finomodásával fedezzék fel az egyre differenciáltabb kis részleteket.
Fontos, hogy ne kész, megmásíthatatlan tényeket tanítsunk nekik, hanem hogy érzéseiket, akaratukat és gondolkodásukat egyszerre ösztönözzük arra, hogy a világot a maga változatosságában, összefüggéseiben, szeretettel tudják megismerni és befogadni. Így juttatjuk őket élő, a változásokat felvenni képes gondolkodáshoz.
1.1.3. „Kevesebbet tanulnak?”
A Waldorf-iskola gyermek- és személyiségközpontú, képességfejlesztő iskola, amelyben a művészeti és gyakorlati készségek fejlesztése azonos súlyú a közismereti képzéssel. Ez az első években a hagyományos értelemben vett „tanulás” rovására megy, amitől a szülők sokszor megijednek. A felsőbb osztályokban azonban ez a – gyerekek akarati és érzelmi életének fejlesztésébe történő – „befektetés” kamatostul megtérül: egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, akaratukban megerősödött, önállóan tanulni akaró és tudó diákok érkeznek a felső tagozatra, a középiskolai osztályokba. Az érettségi eredmények és a felvételi arányok sem maradnak el az állami gimnáziumoknál tapasztalt szinttől.