Részlet “A nagy gyerekkalauz” c. könyvből.
A gyermekkori betegségmegelőzés során a következő fontosabb kérdésekről esik szó: szűrővizsgálatok, ajánlott védőoltások, fogszuvasodás és az angolkór megelőzése, az egészséges táplálkozás alapjai, általános higiéné. Ezenkívül egyre többször kerülnek megbeszélésre az egészségkutatás és a szalutogenézis különböző kérdései. Előtérbe került az a kérdés, hogy nem lenne-e fontosabb azt kideríteni, milyen módon lehet a szervezetet egészségesen tartani, ahelyett, hogy főleg azt kutatjuk, milyen ártalmak hatására betegszik meg. Ezt az új szemléletű, egészségre irányuló kutatást a hygiogenezis és salutogenézis elnevezést viseli, és a primér prevenció – mint eredendő egészségmegőrzés és betegségmegelőzés – megértését segíti. Az antropozófus gyógyászat és pedagógia ebben az értelemben következetesen alkalmazza a preventív szemléletet (vö. A négy lénytag funkciójáról és fejlődéséről szóló fejezettel). Rudolf Steiner már 1919-ben a stuttgarti Waldorf-iskolában utalt a tanítók egészségmegőrző feladataira, amikor arra hívta fel a figyelmet, hogy mit is jelent élettanilag egy növekedési fázisában – azaz a testi-lelki fejlődés és érés érzékeny időszakában – lévő kisgyereket naponta több órán át oktatni. Mert mindaz, ami a gyereket ebben az életkorban testileg, szellemileg és lelkileg éri, olyan feldolgozandó élményt jelent, mely környezeti ingereként egészségre vagy betegségre hajlamosítva befolyásolja a lénytagok finom összjátékát.
Ebben az összefüggésben érdekes egy svéd tanulmány eredménye, melyben Waldorf diákokat és hagyományos iskolákban végzett diákokat élet- és nevelési szokások tekintetében vizsgáltak. A Waldorf iskolák diákjai szignifikánsan kevesebb allergiás betegségben szenvedtek. Ugyanakkor kevesebb védőoltást kaptak, kevesebb antibiotikumot fogyasztottak, mint a másik csoport. A Waldorf diákok 61%-a esett át kanyarón, míg a másik csoport (93%-osan beoltott) csak 1%-ával szemben. Nyitott kérdés maradt, hogy ez a pozitív eredmény mennyiben vezethető vissza a „waldorfos” nevelési elvekre. Szükség van olyan tudományos módszerekre, melyek ennek a kérdésnek a megválaszolását is lehetővé teszik.
Hogyan születik meg az egészség, és hogyan lehet fenntartani?
A legutóbbi 200 évben az orvostudomány központi kérdése az volt, hogy hogyan keletkeznek a betegségek. Megelőzés és prevenció alatt káros befolyások és rizikótényezők elkerülését értették. Ezzel szemben az újkori egészségkutatás azt kérdezi: hogyan lehet egészségesnek maradni problémák és terhelések ellenére? Ha például egy influenza járvány során a lakosság 15%-a betegszik meg, az a kérdés érdekes: miért nem fertőződött meg 85%? Melyek azok a testi, lelki vagy/és szellemi tényezők, melyek végül is az immunológiai erősségért felelősek, és eredményeként ellenállóak maradnak az emberek? Az orvos-szociológus Aaron Antonovsky az egészség kialakulásának és megőrzésének három alappillérét emeli ki:
- A „heterosztázis” meghaladását, azaz az anyagcsere-egyensúly, a homeosztázis megbomlásának áthidalását, mely a táplálkozás, mozgás, nyugalom, klímaváltozás által lép fel. Minden szervezet, minden szerv, minden egyes sejt állandóan egy gynevezett egészség-betegség-kontinuumban van, melynek következtében minden pillanatban a zavaró jelenségek, ill. betegségtendenciák legyőzésével új egészség alakul ki.
- Az úgynevezett koherenciaérzés (sense of coherence) kialakulását gyermek- és serdülőkorban. Ez alatt azt a lehetőséget érti, hogy mindent, amivel találkozunk, értelemszerűen feldolgozhassunk, és saját életérzésünkbe, környezetünk megértésébe integrálni tudjunk. Minél értelmesebben sikerül az emberi élet különböző tapasztalati sikjait egy olyan egészséges képpé rendezni, mely nyitott és – azáltal, hogy minden új tapasztalat hatására alakul, kiegészül – fejlődésképes, annál egészségesebb az ember, annál terhelhetőbb és inspirálhatóbb a „világnézete”, vagyis az a mód, ahogy a világot szemlélni és megszeretni tudja.
- Az élet ellentmondásaival (stresszorokkal) való eredményes megküzdést, meglévő gynevezett „ellenállás erőforrások” segítségével. Ezek az ellenállási tartalékok az emberek azon kompenzációs lehetőségeiből és -stratégiáiból tevődnek össze, melyekkel az élete és munkája során fellépő kisebb és nagyobb problémáit és gondjait pozitívan leküzdi. Ezek a feldolgozási lehetőségek megakadályozzák, hogy az ember a terhelés alatt megbetegedjen, ill. azok után nehezen épüljön fel.
A gyógypedagógiában reziliencia-kutatásról beszélnek (az angol „resilient” szó lepattanót, rugalmast jelent). Azt a kérdést teszik fel, hogy mitől lesznek a gyerekek ellenállók, mitől nőnek fel egészségesen, amikor az otthoni környezetben adott esetben káosz, alkoholizmus, erőszak vagy más stresszhatások, káros behatások veszik körül őket. Az ellenállóképességet megtartó és támogató pillérekként az alábbiakat sorolják fel:
- egy más ember általi megértettség,
- a szeretet és a közelség, védettség érzésének megélése,
- Istenben vagy egy más átfogó spirituális szemléletben való hit,
- bizakodás a jövőben, a fejlődésben,
- saját sorsának teljes tudatában, hogy a nehézségeket és konfliktusokat be tudja építeni saját életébe, és fel tudja dolgozni,
- külső biztonság és életminőség,
- stabil szociális háló.
Ezeket a tényezőket az egészségkutatásban védőfaktoroknak is nevezik. Az egészség a szervezet azon képessége, mellyel saját erejéből kiegyeníti a terheleseket, és leküzdí a betegségtendenciákat. Így tehát éppen annyiféle „egészség” létezik, ahány betegség. Az, hogy az egyéni labilis egyensúlyi állapot hogyan hozható létre, nagyon különböző. Hőszabályozás, elegendő oxigénellátás, megfelelő táplálék jelenléte éppúgy figyelmet, gondozást és ellátást igényelnek, mint a lelki és szellemi feldolgozási lehetőségek megteremtése, és a jó emberi kapcsolatok.